| Téma: Robot |
|
| pandala |
|
Hehh, már a Cukiberg is átnevezte vállalatát Meta-a.
Sz'al, mostmár akinek van ott account-ja, az valójában a Metaverzumban arcol már! .... ;-)) |
|
| R.András |
|
Szerintem nagyon nagy ajándék !
Az emberiség inkább a virtuális térben építse ki a beteges fantáziavilágát, mint a valós térben !
Pl. fűnyírás !
 |
|
| gajo |
|
Biztosan érdekesek, de bűn az emberiség ellen! Nagyon nagy bűn!  |
|
| R.András |
|
 Megnyílt a Remény Földje, Kína legnagyobb metaverzuma, de a kínai kormány szerint az újfajta platformok veszélyesek is lehetnek
Hszizsangban megtartották Kína első metaverzum konferenciájának első napi programjait és ezzel kezdetét vette a Baidu által létrehozott virtuális világ benépesítése. A fejlesztők elismerték, hogy a metaverzum teljes értékű működéséhez még legalább hat év munkájára lesz szükség.
... https://raketa.hu/baidu-metaverzum-konferencia
 Szélesre tárta kapuit a Facebook virtuális univerzuma
A Horizon Worldsbe eddig csak a meghívottak léphettek be, most viszont széles körben is elérhetővé tették a platformot.
... https://raketa.hu/meta-horizon-worlds-virtualis-valosag-facebook |
|
|
| gajo |
|
Akkor növesszek kereket? |
|
|
| R.András |
|
 A píszí a nyugati világ unalma és pótcselekvése – Interjú Vályi Istvánnal, a magyar autós újságírás fenegyerekével
Szerző: Szerencsés D. Márton | 2021.12.14. 06:07
Vályi István neve fogalom a hazai autós újságírásban. A Speedzone egyik arca, aki a magyar nyilvánosságban azon maroknyi ember közé tartozik, akik képesek a szenvedélyükkel másokat is megfertőzni. Ilyenek a valódi közösségformáló karakterek. Beszélgettünk a píszi minden alapvető emberi vágyat, szükséget leradírozó nyomulásáról, az ellenálás lehetőségeiről, a hiszterizált és egyre abszurdabb lájkközpontú világról, a jövőről, ami egy virtuális disztópia felé halad, valamint az életről a határon túl, és arról, hogy Magyarország nem Budapest. Nagyinterjú.
„…mi nem adhatunk fogyós tippeket, nálunk nem lesz trendi fegyencedzés, szálkásított has és páváskodás. Ezek nem mi vagyunk. Mi valójában szórakoztatni akarunk. Ezért csináljuk.” (Fotó: hirado.hu)
– Számomra a Speedzone több mint egy autós csatorna, inkább egyfajta kultúraátmentési kísérlet. Megtartani azt, ami egykor menő volt, amire fel lehetett nézni, amiben még volt valódi maszkulin energia.
– Ha rám nézel, beláthatod, hogy mi nem adhatunk fogyós tippeket, nálunk nem lesz trendi fegyencedzés, szálkásított has és páváskodás. Ezek nem mi vagyunk. Mi valójában szórakoztatni akarunk. Ezért csináljuk. A nézőket és magunkat is. Ez nem parfüm. Ezek vagyunk mi. A régi iskola 2021-re újracsomagolva. Ugyanakkor mi nem rövid távra tervezünk. A Totalcarnál is hasonlót csináltunk, éveken keresztül vittük magunkkal az olvasót, a nézőt, mint a haverunkat. Egy közös coming of age történet volt ez. Együtt váltunk felnőtté. De időközben szembesültünk azzal, hogy felnőtt egy korosztály, egy teljes generáció, amely keresi a helyét, keresi azokat a válaszokat, amiket mi már kikapartunk, a tapasztalatokat, amiket így vagy úgy megéltünk. És nem csak magunknak. Ehhez viszont új forma kellett. A Speedzone-nal ezt az űrt töltjük be. Mindazt, amit eddig a hosszú évek alatt megtanultunk, tovább akarjuk adni az utánunk jövő generációnak.
–A Speedzone egyfajta identitás is, szubkultúra?
– Talán ez túlzás. Már a kérdésfelvetés is, de a fiatalok valóban megtalálnak minket. Jönnek, mutatják, hogy „figyeld, láttad már ezt”? Na, ezeket nemcsak láttam, ettem is. Ez a mindenkinek megfelelő visszacsatolás. Ezért van, hogy minket nemcsak a hőzöngők néznek, olvasnak, hanem azok is, akik gondolkodnak és nyitott szemmel járnak. Hidd el, hülyéknek a legkönnyebb show-t csinálni. Nekik való műsor meg van idehaza elég. Nekünk viszont saját magától is működő, valódi közösségünk, közönségünk van. Ezt láthatja bárki, aki eljön egy Speedzone-campre vagy egy huszonnégy órás versenyre, ahol ott vagyunk. Köszönjük szépen, jól érezzük magunkat közöttük, egymás között.
– Sok Speedzone-epizód játszódik vidéken, hogy úgy mondjam, feltárjátok az eddig felfedezetlen, elfelejtett rezervátumokat.
– Magyarország nem Budapest. Akik itt nőttek fel a rendszerváltás után, kimaradtak a nélkülözésből, a rosszból. Ami nekik probléma, a mi korosztályunknak nem az. Itt a nagyvárosban mindenre van valaki, aki tudja a megoldást a problémáinkra, ezért nincsen kitartás, akarat az emberekben. Aztán az első problémánál a legtöbb fiatal megáll, leblokkol, nincs tovább. Így viszont nem lehet alkotni, nem lehet szenvedélyesen élni. Budapesten jólét van. Azon sírnak az emberek mindenhol, hogy csak harmincezret tudnak elverni egy hétvégén a romkocsmában. Egy ilyen szövegért Borsodban meg Szabolcsban megpofoznának. Nagyon más, nagyon rajzolt a kép. Azért mondom ezt, mert nem szeretem ezt a Budapest-központú Magyarországot. A vidéki élet valahogy jobban megnevel, jobban magadra vagy utalva, ki kell találnod magad, mert kevés az előre legyártott séma. Ez az egyik fele a dolognak. Közben meg ott van, elkerülhetetlenül felzabál mindent a virtuális világ. Mi is ebből élünk, ebben dolgozunk. De akkor is, valahogy szorít ez az egész mindenkit. Túl sok információ ömlik ránk, átfolyik a fejünkön az egész légköri adatforgalom, látszólag a végtelenbe tágíthatjuk a képet. Mindenki azt gondolja, hogy minden ismeret birtokába kerülhet egyetlen kattintással. Aztán peregnek az okosabbnál okosabb kommentek. Jön a gugliprofesszor kommentelő, aki mindenkit leoszt. De ez rohadtul nincs így.
Az információ még nem tudás. Tapasztalat nélkül mit sem ér. Azt látom, hogy sok fiatal alapvető dolgokkal nincs tisztában. Nem tudnak egymáshoz szólni, megszólítani egy nőt vagy egymással kapcsolatot kiépíteni. Nem tudják, hogyan kell viselkedni férfitársaságban, nem érzékelik a hierarchiát. Nem értik a tisztelet nyelvét. Nem tudnak öltözködni. Na jó, azt mondjuk én sem. De nekem már nem kell. Én megvagyok. De éppen ezért vagyunk mi egy közösség, egy enklávé, hogy megpróbáljuk átadni a tudást, integrálni a helyüket keresőket.
„Az élethez a rutint nem fogod a neten összeszedni.” (Fotó: hirado.hu)
– A Speedzone ezek szerint egy erős közösség, de nem safe space.
– Az élethez a rutint nem fogod a neten összeszedni. Márpedig szükség lesz rá, mert nem lesz itt mindig ilyen frankó világ. Jól látszik, hogy ki az, aki boldogul. Aki nehéz közegből jön, jobban feltalálja magát. Az ilyen emberek szívósabbak, mert nem tombolán nyerték az életet.
Ránk, határon túli magyarokra még mindig köpdösnek. Idejöttetek, nem is vagytok magyarok. Folyamatosan megkapod, hogy ez meg az vagy. Ezeket a szövegeket általában azok nyomják, akik még soha életükben nem hagyták el a Budapest táblát. Nem hallottak palóc beszédet, szegedi beszédet, nem hallottak nyíregyházi gyerekeket. Nekem is mondták már, hogy tanuljak meg rendesen magyarul. Meg egyébként is, hogyan beszélek már? Cigány vagyok?
De honnan is tudhatnák, hogy apai ágon a pesti egyetem első nyelvészprofesszora is volt a családban. Kioktatnak magyar nyelvből, mintha nem egyet beszélnénk. Nem Magyarországon volt nehéz magyarnak lenni. Főként az átkosban. Minket ütöttek, nyomtak. Menjél el Szabadkára, menjél el Erdélybe, tapasztald meg milyen az, amikor nem alanyi jogon vagy magyar. A magyar kultúra a határon túl jelent igazán valamit. Összetartó erő. Nekem ne magyarázzanak a nagyokosok. Én innen, ebből a hátországból jövök. Az én családom úgy élt három országban, hogy ki sem léptünk a lakásból, hanem vonalzóval húzogatták a fejünk felett a határokat.
– Milyen volt magyarként a határon túl egy szocialista monoblokkban felnőni? Nem tapadt rád valami abból a cifra nyomorúságból?
– Nálunk nem volt olyan lazább gulyáskommunizmus, mint Magyarországon. Én is vittem a Leninből az L betűt május elsején, fújtuk a zacskós limonádét, tapostuk szét a földön. Ezek romantikusnak tűnő dolgok. De valójában egyáltalán nem volt az. A hozzám hasonló nyomottabb fejűek tudják ezt, emlékeznek rá. Lementél szétnézni és nem volt semmi a boltban. Megpróbált beléd ivódni ez az érzés, ez a rossz közérzet, hogy másodrendű vagy. Ez ellen utólag küzdeni kellett, hogy ne érezd magad jelentéktelennek, kelet-európainak. Álltam sorban reggel egy kiló banánért, tízkor anyám felváltott, aztán mentem iskolába. Mandarint karácsonykor ettünk. Mondom ezt úgy, hogy nekünk istenes dolgunk volt, mert itt a határ mentén lehetett csencselni. Hordtuk át a sportmelegítőket Magyarországra, visszafelé meg a Pick szalámit úgy, hogy ült a zsiguli hátulja. Egyszerűen nem lehetett máshogyan. Apám orvos, anyám nővér. A szomszédok hozzánk jártak át telefonálni, mert hivatalból kellett, hogy nálunk legyen. Letették volna a kétkoronást az asztalra. Aztán ha kerestek valakit, akkor átmentem szólni a maszekoló villanyszerelő Jani bácsinak, hogy kapása van. Idővel pedig, ahogy megemberesedsz, rájössz, hogy nem minden volt méznyalás. A nagyapámat, aki református lelkész volt, folyamatosan felkente a falujában egy becsületes besúgó. Sok-sok évvel utána, amikor nyilvánosak lettek az ügynökakták, apám elment ehhez az emberhez.
– És mi történt közöttük, elmeséled?
– Inkább nem. (nevet)
– Lázadó gyerek voltál?
– Egyszer a hosszú hajam miatt összetrombitálták az egész iskolát. Majd mint egy kivégzőosztag, felsorakozott mindenki az udvaron, engem meg leültettek középen egy székre. Nagyon színpadias volt az egész. Aztán statáriumszerűen, az egész kollektíva előtt lenyírták a hajamat. Akkoriban rocker formában nyomta mindenki. Pokolgép levarró, bőr szerelőtáska satöbbi. Ezt nagyon rossz szemmel nézték. Hazaengedtek. Anyám meg éppen megérkezett az éjszakás műszakból, aludt volna, de amikor meglátta, mi történt, egy szót nem szólt. Úgy, ahogyan volt, köntösben átjött velem az iskolába, és klumpával verte végig az igazgatót a folyosón. Hát így álltunk mi ellen, így maradtunk önmagunk akkor, abban a rendszerben. De összességében összetartó közösség voltunk mi, magyarok, mert egyrészt ott voltak a komcsik és ott voltak a minket finoman nyomasztó szlovákok. Nem mind, nem szabad egy kalap alá venni mindenkit, de hogy sokszor keresztbetettek a felvidéki magyarságnak, az tagadhatatlan. Legalább nem egymással voltunk elfoglalva.
– Ma már egészen más problémák szorításában élünk, mint akkor. Most itt van a píszí világforradalom, az újbeszéldoktrína, a környezetvédelmi vasszigor.
– Nagyon vékony jég, mert nagyon kevés választja el a fájdalmat a gyönyörtől. Nagyon kevés választja el a bunkót az überpíszítől. Mindig ezt mondom, hogy nem szabad a végletekben gondolkodnunk. Mert nézd meg, ez az egész píszí bullshit egy olyan társadalomból jön, ahol évtizedek, sőt évszázadok óta nincsen semmi gondjuk. Amerikából.
– Az unalom.
– Igen. Pótcselekvések. Nézd meg a Weinstein-sztorit. A csávó ugye besáskázta a színésznőket, mint nagyjából minden producer a nagybetűs showbizniszben. Most kérdem én: miért nem akkor fogtak össze ezek a nők, és álltak ki a nagy lapok elé? Olyan tríviákról beszélünk, amelyek mindig így zajlottak ebben a szakmában. Mert elnyomta őket Hollywood? Hagyjuk már. Kellett a szerep. Egyszerű a képlet: akkor kellett volna élesben kiállni, felvállalni az ügyet, mert ez így semmi más, mint egyszerű képmutatás, trendkövetés. Most meg, akit éppen nem molesztált az a szarrágó Weinstein, az nem is létezik. Igen, ez egy rendkívül mocskos sztori, ugyanakkor odaát sokkal durvább politikai botrányok is felszínre bukkantak, megvolt ahhoz a csatorna már akkor is, hogy ezt ne lehessen besöpörni a szőnyeg alá. És mielőtt még ezen lovagolnánk, hozzáteszem: aki egy gyereket bánt, azt zokszó nélkül betonoznám bele a járdaszigetbe. Itt a felnőtt színésznőket ért attrocitásokról beszélünk, amit eltűrtek, mert valamit el akartak érni. Ezekkel a társadalmakkal bármilyen jól felépített sztorit meg lehet etetni.
Tudom, sok sérelem érte a feketéket, tudjuk, hogy sok sérelem érte a nőket, de ne őrüljünk már meg kollektíven. Nem lehet a világot csak bűnösökre és áldozatokra felosztani. Ez egy elmebeteg gondolat, ami egy élhetetlen világot eredményez.
Magam sem mondom, hogy a nők helye a fazék mellett van, mert ez egy baromság. Egyenrangú partnerei vagyunk egymásnak. A jó élet az együttműködésről szól.
– Nem nagyon lehet másként átvészelni a hétköznapokat.
– A valóság, a gyakorlat egyszerűen idővel megoldja a legtöbb problémát. Pótcselekvés nem létező problémákat generálni és hisztériát kelteni belőlük.
„Röviden: a végletek rosszak, mert nem lehet közöttük túl sokáig életben maradni. De amíg politikai tőkét, pénzt lehet belőle harácsolni mindenféle szervezeteknek, addig pörögni fog az egész őrület. Demózzák, hogy csak szent van és Sátán.” (Fotó: hirado.hu)
– A trendek, a marketing lényege a hiszterizálás. A közösségi média lényege szintén a hiszterizálás. Egy hisztérikus világban élünk. Ez az alapállapot.
– Rengeteg meredek dolog jön, amivel ez az állapot átszabja az életünket. Például zárjuk ki a lovaglást az öttusából? Akkor az már nem öttusa. Mert valaki megütötte a neki kisorsolt lovat? Akkor menjenek saját lóval. Tiltsuk be az ökölvívást az olimpián, mert veszélyes? Tényleg? Eddig nem volt az? Papp Laci forog a sírjában. Amióta két ember van a Földön, azóta ütjük egymást puszta kézzel. Maradjatok már! Ennél ősibb sport nincs a világon.
– Sir Jackie Stewart háromszoros világbajnok mondta egyszer egy interjúban, hogy „én még akkor versenyeztem az F1-ben, amikor a szex biztonságos volt, a motorsport pedig életveszélyes”.
– A világ valahogy puhább lett és veszélytelenebb. Fel lett törve. Kevesebb benne a kihívás. Az emberek pedig az unalomtól és az ürességtől szédelegve olyan dolgokat találnak ki, amelyek minden elemi emberi dolognak ellentmondva tagadják meg a valóságot. Majd ebből a beszélgetésből is idézhetnek, kiragadhatnak mondatokat a kontextusból, amivel megtámadhatnak.
Mégis azt mondom: ha már annyira politikailag korrekt akarsz lenni, hogy azt állítod, a piros is zöld, akkor fogadd már el tőlem, hogy én meg tudom, mert látom és tapasztalom, hogy a piros az piros. Ilyen egyszerű. Ez az elfogadás. A többi pedig a píszíség, amiben semmi elfogadás, megértés nincsen, hiszen azzal vagy a legkirekesztőbb, hogy nem fogadsz el, csak mert nem ugyanazt mondom, mint te. Az egyik épít, a másik pedig pusztít.
– Van a píszí világ mögött igazi meggyőzödés?
– Divat van és like. Ahogyan mondtad: hisztéria. A fiatalok elhiszik, hogy ezzel kilógnak a tömegből, ettől lesznek mások, mintha másnak lenni önmagában teljesítmény lenne. Mondjuk eldöntik, hogy holnaptól leszbikusok lesznek és sátán az, aki nem. Vagy csak füvet meg fényt esznek, és sátán az, aki mást is enne gyomon kívül. A villanyautósok is ugyanezt teszik. Miért ne lehetne nekem villanyautóm és dízellakóbuszom egyszerre? Hol van ez megírva? Sehol. Erre persze azt mondom, hogy oké, egyél füvet, legyél leszbikus, járj villanyautóval, amit csak akarsz, de engem hagyjál békén, ne akarj meggyőzni, ne legyél erőszakos, éld az életed, ahogyan tudod, de hagyd, hogy én is élhessem az enyémet. Röviden: a végletek rosszak, mert nem lehet közöttük túl sokáig életben maradni. De amíg politikai tőkét, pénzt lehet belőle harácsolni mindenféle szervezeteknek, addig pörögni fog az egész őrület. Demózzák, hogy csak szent van és sátán. Pedig Teréz anya is néha belerúgott a macskába és Gandhi is káromkodott, amikor senki sem hallotta. A világ egyszerűen nem ilyen, a világ egyszerre jó és rossz, mocskos és tiszta. Mindenféle. Ezzel persze nem azokat bántom, akik valós sérelmeket és problémákat hordoznak magukban – ezt nyomatékosítani szeretném –, hanem azokat, akik unalomból magukra szedik, mint a levetett göncöt ezeket a műanyag, előre legyártott identitásokat. Mert ezekből van több, és így lesz pillanatok alatt a kisebbségből többség. Mindez pedig azért van, mert nem mernek az emberek önmaguk lenni. Szinte senki nem mondja azt, amit gondol. Kirakatban élnek. Ha lenne három kívánságom, az egyik biztosan az lenne, hogy legyen ott mindenki feje fölött egy buborékban, hogy valójában mit gondol, akár a képregényekben. Egyből tudnád, hogy kivel állsz szemben, és miről is akar valójában meggyőzni téged.
– Ez a békésebb és megértőbb magatartás – amire utaltál – pont a hisztéria lényegével mondana ellent. Mert addig nem csillapodhat a hisztéria hullámzása, amíg mindenkire át nem ragad legalább egyszer, mint a bubópestis.
– Nem lenne jó, ha ez teljesen felzabálná azt a világot. Mert akkor nem lesz már hol emberként élni.
„…apám ölében ülve vezetem a Skodát, majd 15-16 évesen már rendszeresen elkötjük a szüleink autóit, aztán megérkezik kötélvégen a Renault 15-ösöm, jogsi még a Holdon, de a világ már kinyílt. Imádtam.” (Fotó: hirado.hu)
– Amikor a hosszabb előadásaidat hallgatja az ember az autóversenyzés hőskoráról vagy a Speedzone adásai között keresgélve rátalál egy epizódra a mexikói autós szubkultúrákról, akkor váratlanul megmozdul benne valami. Az autó sokkal több mint közlekedési eszköz. Hiába próbálják a píszí szekta követői ide redukálni. Az autózás a közlekedéssel szemben: önkifejezés.
– Ez a lényeg. Minket ez érdekel a legjobban az egészben. Az autó közösségformáló eszközként baromira működik. Összehoz téged a magadfajta hülyékkel. Nem maradsz magadra, nem veszel el egyedül a virtuális térben. Elkezdtek együtt építeni, faragni, leballagtok a műhelybe, szenvedélyesen osztjátok az észt, és alkottok valamit, ami a tietek. Tanultok egymástól. Elválaszthatatlan barátságok szövődnek. Aztán beültök és versenyeztek vele, vagy csak krúzoltok a flaszteron, és megmutatjátok, hogy tessék, ez a miénk. Valahogy úgy, ahogyan tették ezt a hotrodos srácok anno. Vagy a chicanók Amerikában és Mexikóban, de százezer hasonló példát mondhatnék, még itthonról is. Sokrétű a dolog, mert valami rejtélyes okból elemi szinten ragadja meg az embert egy erős, hangos és gyors tárgy, ami négy keréken gurul. Benne van a gép uralma, a saját kezed munkájának a gyümölcse. Szeretsz menni konkrét cél nélkül, szereted, ahogyan zizzen, kicsit elfordulsz keresztbe, éled a gépet. Mellette természetesen kiéled a privát dominanciádat, az adrenalinfüggőségedet. Ettől életszagú az egész. Ez a szenvedély pedig még ma sem múlt el, ma is jelen van még, mind az autósportban és azokban az emberekben, akiknek fontos ez. Az alapvető érzelmeket és az ösztönös viszonyulást nagyon nehéz kiirtani belőlünk, talán lehetetlen is. Ez a szerencsénk. Persze a pénz ebből is kiszorítja a mókát, a barátságot, de meg lehet találni a mindenki számára megélhető egyensúlyt, csak akarni kell egy kicsit. Ezért is örülök, hogy Magyarországon élünk, mert itt még lehet. Nem azt mondom, hogy itthon könnyű, mert itt sem az, mert itt nincsen szakember, megfelelő jogszabályok arra, hogy valaki azt mondja hivatalosan, legálisan a verdádra, hogy ez technikailag oké, biztonságos és kimehetsz vele az utcára. A konkrét felelősséget nem merik felvállalni, de az állampolgár kezébe adni sem, maximum elnéznek a vállad fölött, amikor félreállítanak. De ez a jelenség a szabadságdeficitből ered a mi diktatúráktól megtépázott régiónkban.
– Nálad hol kezdődött? Emlékszel még az első pillanatra, amikor az autózás számodra több lett közlekedésnél? Van erről konkrét emléked?
– Ülök a csapágyautón vagy a narancssárga, műanyag Tatra billencsben és a hozzám hasonló gyerekekkel keressük a legmeredekebb utcát, ahonnan legurulhatunk éktelen zörgéssel. Aztán apám ölében ülve vezetem a Skodát, majd 15-16 évesen már rendszeresen elkötjük a szüleink autóit, aztán megérkezik kötélvégen a Renault 15-ösöm, jogsi még a Holdon, de a világ már kinyílt. Imádtam.
– Sokan tartanak attól, hogy Budapestről Karácsonyék kitiltják a dízeleket. Beszakadt a piac, nem tudsz dízelt eladni, mert az emberek ráparáztak a környezetvédelmi pallosjogra.
– Ha elveszed az emberektől az autót, akkor elbukod a választásokat.
Csak akkor teheted meg ezt, ha fel tudsz mutatni egy valós alternatívát a hajósi pincefalutól Taktaharkányig, hogy tessék, lehet közlekedni környezettudatosan (netán tömegközlekedve). Ilyen jelenleg nincsen. Magyarországon elképzelhetetlennek tartok egy ilyen túlszabályozást. Ennek a szigorításnak a lebegtetése egy rövid távú politikai lózung.
– Látsz bármiféle racionalitást az európai közlekedési és energiapolitikában? Most annyira erőszakosnak látszik az elektromos átállás, hogy lekövethetetlen lesz az átlagemberek számára.
– Dehogy. Látszólag nincsen benne semmi ráció. Ezért hívják politikának. Amikor majd hatszáz forint lesz az üzemanyag – mert egyszer majd ebbe is belefutunk –, akkor majd magától visszajönnek az öreg, lenézett, kitiltott szívódízelek, és csörömpölünk azokkal a városon kívül. A valóság, a gyakorlat felülírja a politikai ábrándokat. Amíg nem lesz olcsó, elérhető áru a használható hatótávú elektromos autó – márpedig egy jó darabig nem lesz az –, addig nincsen más megoldás. Hogy kivéreztetik az egész európai autóipart hozzá nem értő, dilettáns politikusok, akik professzionális karrierépítők, egy dolog. Ha hagyták volna kiforrni azt a technológiát, ami a kétezres évek elején megjelent, most Európa sokkal jobb pozícióban lenne, itt lenne az autógyártás szíve, nem pedig Kínában és a nyugati techpápáknál. Már látszik, hogy nagy baj lesz. Az európai elit fejjel futott bele a Green Dealbe meg a „Fit for 55”-be, közben a németek elkezdték fogyasztani a gázt, mert nem fújt a szél, nem jött be a kétbites zöldpolitika. Erre Putyin megemelte a gázárákat, aztán elfogyott az Adblue, ami körül megint bepörgött a sajtóhiszti. De a hozzáértőket, a szakembereket nyilván nem fogja megkérdezni senki. Ott van a Hanula Barna, egy kimagaslóan jó szakember, aki Magyarországról a legközelebb volt a tűzhöz, amikor tizenöt-húsz évvel ezelőtt eldöntötték a gyárak, hogy merre lesz az előre. Ő megcsinálta az előadás-sorozatát, és vajon mi volt a reakció a sötétzöld hülyéktől, akik maximum addig egy robotporszívót indítottak be? Elküldték az anyjába, mert nem azt szajkózta, amit hallani akartak, ami politikailag korrekt, hanem azt, ami racionális, ami jó a környezetnek, ami jó nekünk is, és amit a mérhetetlen szakmai hozzáértése mondatott vele.
– Hogyan fogja árammal ellátni az új zöldpolitika az villanykorszakot? A jelenlegi energiaválság kellős közepén nevetségesnek látszik ez az egész elektronmegszállottság.
– Az összes valamirevaló energetikus négyszemközt arról beszél, hogy nincs más megoldás, mint az atomerőmű. Igen, van utána szemét, de most még nincsen jobb, stabilabb. Rakhatsz ki szélfarmokat, de ha nincs szél, akkor nincsen áram. Rakhatsz ki napelemet, de ha nincsen elég lux, nincs energia. Nem beszélve a tárolókapacitás-problémáról. A világon nincsen annyi pénz, hogy ezt reálisan finanszírozni lehessen.
Ne akarjuk már megváltani a világot tíz év alatt. Lett volna rá bőven időnk eddig. Vajon miért csak most lett ez ennyire fontos, ennyire hot topic? Mert most lett beforgatható politikai termék a zöldpolitika, a környezettudatosság. Aztán rámutatunk a füstölgő dízelre, hogy gyilkos. Arra is van megoldás, úgy hívják, hogy műszaki vizsga.
Nem kell átengedni. De a BKV-buszt se, ami úgy kormol, mint egy rosszul felcsippelt TDI. Meg az én autómat se, ha olyan lenne. Persze ezzel kizárod azokat, akik faluhelyen két liter olajjal járnak el százon, mert annyira szét van kopva a Suzuki. De el kell magyarázni nekik, hogy meg kell gyűrűzni, nem fogja enni az olajat, és akkor lesz műszaki vizsga. Egyébként meg nem az a világ legnagyobb problémája, hogy a városban füstöl a dízel. Tanuljuk meg kitakarítani a várost. Tüntessük el a szállóport. Mert valójában az a legnagyobb probléma. Féligazságok, bújtatott bullshitek vannak a zászlókra tűzve, közben meg ég a ház elöl-hátul. Röviden: nem szabad agyonlőni a lovakat azért, mert már autóval járunk.
„Elon Musk összes terméke sem jelent majd számomra annyit, mint egy kétliteres 131-es Fiat Abarth.” (Fotó: hirado.hu)
– Ezek szerint Vályi István megmarad benzinvérűnek.
– Meg. Abszolút. Ebben nőttem fel, ezt fogom szeretni. Egy elektromos autó még nem tud olyan könnyű lenni, mint kéne, nincs akkora élvezeti értéke, ha szigorúan véve az autóvezetést, mint élményt akarod definiálni. Ugyanakkor a szakmaiság és a kíváncsiság persze hajt, nem szabad dafke elfordulni attól, ami jön, mert ígéretes technológiák körvonalazódnak a láthatáron. De az én életemet már úgy fogom leélni, hogy Elon Musk összes terméke sem jelent majd számomra annyit, mint egy kétliteres 131-es Fiat Abarth. Egyszerűen semmi sem ugyanaz. Ez is arra mutat, hogy az autózásból lassan végleg sematikus, személytelen közlekedés lesz. Nem lesz lehetőséged vele az önkifejezésre. A vezetés öröme, az autó igazi uralma pedig megmarad annak a néhány srácnak, akik a garázsban félillegalitásban tudnak még kotyvasztani valami benzint, hogy rúgjanak egyet a hátsó udvarban. Vagy a mindenféle büntetőadókat megfizető hobbistáknak.
– Mint a Mad Maxben. A PET-palack alján őrizgetjük a szent, tűzcsiholó nedűt, hogy valamikor még mehessünk előre száz métert a kietlen, elektromos sivatagban.
– Nem a Mad Max-világ lesz itt a baj. Akkor lesz baj, ha a virtualitás teljesen átveszi az életünk felett a kontrollt, ha megérkezik a teljesen átélhető, a valóságtól teljesen elidegenítő virtuális valóság. Amikor arról prédikálnak a techguruk meg a techhívők, hogy milyen csodálatos dolog, amikor VR-szemüvegen keresztül találkozhatnak emberek egymással, akkor azért elönti az agyamat a sav. Jut eszembe, van egy régi regényötletem, ha lesz időm rá, végre megírom. A témája pont az lenne, hogy akkor leszünk benne a pácban igazán, amikor lógunk egy tartályban, robotok etetnek-itatnak, minden funkciónkat kiszolgálják, te pedig egy virtuális valóságban élsz vakon, és közben összedől körülötted a világ. Aztán egy nap egy patkány véletlenül leveri, kihúzza a kismegszakítót, és felébredsz a semmire, a totális nihilre, rájössz, hogy nincs körülötted semmi, te vagy az utolsó ember a Földön, mert nem született gyerek, mert virtuálisan szaporodunk csak, nincsen, nem maradt semmi, ami valóságos lenne. Csak az maradt, ami virtuális, ami valójában nem létezik, ami hazugság. És akkor vagy szembenézel a rohadt nagy semmivel vagy visszadugod a falba a konnektort, és visszamászol szégyenszemre a kapszuládba.
– A végtelen prérit pedig kitölti a statikus zaj, és befogják az utolsó vadlovakat is. Mit szólsz ahhoz, hogy elektromos lett a Mustang?
– Aki nyitott szemmel jár, nem lepődik meg vagy huhog az ilyesmin. A gyártókat nem érdekli a romantika. Ők azt árulják, amit el tudnak adni, nekik bármi jó, amiben megforog a pénzük. Ott is benzinvérű emberek ülnek a felső vezetésben, de a rendszernek mérhetetlen profitéhsége van, táplálni kell a mammont. Az üzlet az emberek pillanatnyi igényeit, szükségleteit tükrözi vissza. Akár mesterségesen beléjük ültetett igényekről, akár valós igényekről van szó. Az már teljesen mindegy. Ne legyünk naivak, meg hülyék, mert az autógyártás üzlet. Ha elektromos autókra van igény, arra mutatnak a trendek, akkor azt fogják gyártani.
Magyarországon szerencsénkre még jó darabig megmarad ez a bütykölős kultúra, ezért ebből a szempontból nézve nem biztos, hogy baj, hogy le vagyunk maradva néhány évtizeddel, ahogyan ezt mondani szokták. Itt még jó néhány évig lesznek srácok, akik hergelik az öreg BMW-t, a Sierrát, a Zsigulit.
Vagy amit éppen találnak. Ezek a gyerekek nem fognak megijedni a mosogatógéptől, a szárítógéptől, ha elromlik. Nem az lesz, hogy két hétig áll a koszban a konyha és a minden, mert bedöglött a gép, és nem jön a szerelő, nem kopognak át hozzád kezükben a bikakábellel, hogy segíts már, öreg. De erre meg azt mondom, hogy amíg van hová bekopogni, addig nincs baj. Csak legyen kihez bekopogni tíz év múlva is.
... https://hirado.hu/extra/cikk/2021/12/13/a-piszi-a-nyugati-vilag-unalma-es-pot ... |
|
|
| R.András |
|
 Párhuzamos világ épül: új típusú gazdaság születik, teljes átalakulás várható
Októberben érdekes és elgondolkodtató bejelentés látott napvilágot, a Facebook nevet vált és Meta néven, megváltozott fókusszal folytatja tevékenységét. Vajon miért vált ekkorát ez a hatalmas pénztermelő gépezet? Miért foglalkozik az ott dolgozók nagy része a virtuális vilá...
... https://l.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fwww.portfolio.hu%2Fuzlet%2F20211 ... |
|
|
| R.András |
|
Csak a materialisták járnak a földön !  |
|
| gajo |
|
Egyre ritkábban jársz a földön! |
|
| R.András |
|
A szintetikus kaja íze és kinézete elhatározás kérdése.
Éppúgy, mint az elektromos autók "motorhangja".
Ha úri gusztusom úgy diktálja, akkor az autóm motorja egy Liszt rapszódiát fog brummogni.
És közben babgulyás ízű és kinézetű szintetikus kaját fogok enni !
|
|
| gajo |
|
|
Jó étvágyat a szintetikus kajához! |
|
|
|
|
| gajo |
|
Az információs társadalomban majd ülsz egy hokedlin, sisakkal a fejeden, eszed a marharépát, és közben érzeteid azt sugallják, hogy a tengerparton tíz szűz masszírozza a hátad, miközben a hullámok megtörnek a közeli- valószínűtlenül kék ég - előtti sziklákon, és nagyon finom lesz a banán! |
|
| R.András |
|
Az információs társadalomban a banánt majd én magam egy 3D nyomtatóval előállítom a saját
konyhámban !
 |
|
| gajo |
|
Ez így csak fikció! Majd rendelek egy kiló banánt Ecuadorból. |
|
| R.András |
|
Egyáltalán, a kereskedelem, mint olyan megszűnik.
Az információs társadalomban a fogyasztók közvetlenül a termelőtől rendelnek. |
|
| gajo |
|
Néhány hete bementem egy dohányboltba, kb. ennek fele méretű szerkentyű fogadott "jó estét, mit adhatok önnek"-szöveggel.
Az eladónő: ugye milyen aranyos robotunk van?
Én: és 4-5 év múlva önre már nem is lesz szükség.
Szegény nagyon döbbent arcot vágott. |
|
| R.András |
|
 Robotpincérek Moszulban
Egy futurisztikus étterem az iraki Moszulban – robotpincér szolgálja ki a vendégeket. A gyerekek sorba állnak körülöttük, a felnőttek okostelefonjaikkal kattogtatnak.
A Moszul Egyetem mechatronikai tanszékének csapata készítette az androidokat, amelyek még nem tudnak annyit, mint egy humanoid „biopincér”, de már ízelítőt adnak a jövőből.
... www.msn.com/hu-hu/hirek/other/robotpinc%c3%a9rek-moszulban/ar-AAR06Wu?ocid=ms ... |
|
| gajo |
|
|
Törné ki a nyakát az összes! |
|
|